Tóth Árpád: Áprilisi capriccio

2017. április 11. 16:58 - VersElem

Tóth Árpád (1886-1928)

Áprilisi capriccio

Az útszél: csupa pitypang,
A bokrok: csupa füttyhang.

Rigó fuvoláz; rája tíz
Zugból is felcsivog a csíz.

Hallgatja még a rest éj
Félálmában a kastély,

Emelve tornyát álmatag,
Mint nyújtózó kart, bár a nap

Elönti friss arannyal.
A parkban - rőt aranyhal -

Kövér úr sétál lebegő
Hassal az édes levegő

Árjában, sportruhája
Most szelídség csuhája,

Mert még nem kezdi üzletét,
És tőzsdetippektől setét

Agyában a mohóság
Helyett valami jóság

Zsendül, mint egy kis korai
Tavaszi virág szirmai,

Melyek, sajnos, lehullnak,
Ha majd e drága úrnak

Súlya alatt új és remek
Autója bőgve megremeg...

Ó, áprilisi út-szél,
Tréfás, arcomba fútt szél,

Rügyecskék, zöldacél-rugók,
Ó, fuvolás aranyrigók,

Ó, csermelyhangu csízek,
Illatos, édes ízek,

De jó most elfeledni, hogy
Az élet rút és vad dolog,

Hogy itt, amennyi arc van,
Megannyi csúnya harc van,

S hogy botrány lenne, ajajaj,
Micsoda cifra, szörnyü baj,

Ha most, annak jeléül,
Hogy tavasszal megbékül

Szegénység, bánat, szenvedés,
Belépnék e szép kertbe, és

- Áprilisi merénylő -
A hájas úrnak fénylő

Búbjára rábökném szelíd
Öklöm vidám barackjait.

Szólj hozzá!
Címkék: Tóth Árpád

Lackfi János: A FEKETE ROUTER

2017. március 31. 19:08 - VersElem

Lackfi János (1971-)

A FEKETE ROUTER
2017

Szilágyi
Örzsébet
E-mailjét megírta,
Emoti-
Konokkal 
Azt is telesírta.

Fiának
Megy a mail
London városába,
Ahol az
Mosogat
Egy setét kocsmába'.

"Gyermekem,
Jól vagy-e
London városában?
Megjött-e
A csomag?
Benne kis kolbász van!

Egyél ám!
Nem fázol?
Van ott meleg holmi?
Inglisül
Beszélsz már?
Tudunk majd szkájpolni?

Kell-e pénz?
Idenézz,
Nem élünk nagy lábon,
De amit
Spórulunk,
Összeguberálom.

Hát az az 
Egyetem?
Gyűjtesz a tandíjra?
S az a lány?
Gwendoline...
Olyan, mint egy díva!"

Kattintja
A küldést,
Sürgeti a gépet,
Ám a rend-
Szerhiba
Fel éppen most lépett.

"Apukám,
Levelet 
Írtam a gyereknek,
A szöveg
Hova tűnt?
Kihajítom eztet."

"Letöröm
Derekad,
Ha a gépet bántod!
Egy vagyon,
Aranyom,
Kérjük meg a Márkot!"

"Értem én, 
Szomszéd úr,
Hogy a cucc beégett,
Gőzöm sincs,
Mi a baj,
Hívják fel a céget!"

"Vinné el
E-mailem
Bár valami angyal.
Úgy talán
Szót váltok
Az én kisfiammal!"

"Nyugalom,
Asszonyom,
Húzza ki a routert.
Hogy az mi?
Kis doboz,
Szíve attól bútelt.

Ne velem
Visítson,
Nem tehetek róla!
A vonal
Működik,
Mint egy svájci óra.

Keressen,
Keressen 
Fekete dobozkát,
Amelyben
A zöld fény
Éjjel is motoszkált.

Routere 
Fekete,
Kutasson utána,
Másszon fel,
Nézzen be
Padlásra, kamrába.

És hogyha 
Kihúzta,
Vár tíz másodpercet.
Akkor dug-
Ja vissza,
Hátha villog, serceg."

Keresik,
Kutatják,
Kamrában, padláson!
Szegecselt
Gerinccel
Ki lesz, ki felmásszon?

Megnézik
Végül a
Beépített szekrényt.
A router 
Ott gubbaszt
Leszidott gyerekként.

Kihúzzák,
Kapcsolják,
Delejes fény villan,
Az e-mail
Kiröppen,
A mailboxból vígan.

Pár perc sem
Telt belé,
Máris jött a válasz!
Mobilról
Elküldve,
Szívélyes és nyájas!

"Köszi a
Csomagot,
Kéne pénz is némi."
"Ó, igen,
Jaj, igen,
Így csak ő tud kérni!"

Szólj hozzá!
Címkék: Lackfi János

Kovács András Ferenc: Nagyravágyó csuriveréb

2017. március 26. 00:18 - VersElem

Kovács András Ferenc (1959-) 

Nagyravágyó csuriveréb

Csuriveréb arra vágyott, 
Bárcsak sassá változna: 
Megunta, hogy minden percét 
Morzsázásra áldozza.

Lenézte a verebeket, 
Szirtisasul pittyegett, 
S oda vágyott, hol a kőszál 
Szélostorral rittyegett.

Éppen lomha porban pancsolt 
S járdaszélen csirregett, 
Midõn dicsőn kifundálta: 
Hogyan hódít szirteket...

Egy szemétládára röppent, 
Ugrabugrált hasason, 
S azt képzelte: méltóságban 
Máris túltett a sason...

Rozzant kuka karimáján 
Sivalkodott begyesen: 
“A szemtelen verebeknek 
farkatollát lenyesem!” 

“Nyelvelés és csivitelés 
többet itten ne legyen, 
mert sas lettem, hisz ti úgyis 
vagytok éppen elegen.”

“Ámha visszacsittegnétek: 
nincsen néktek kegyelem! 
Végre megtanulhatjátok: 
Mi a bérci fegyelem!”

Éppen ezért morzsavizit 
Leszen kedden s pénteken, 
És csitt nélkül hallgatjátok 
Szirtisasi énekem.”

Szemétláda magasában 
Fecsegvén így feszített: 
Verébsorsát sem sajnálta, 
Amelyet elveszített.

Addig-addig sasoskodott 
Bádogbércén a kába, 
Míg egy peckes pillanatban 
Beszédült a kukába.

Mire onnan kikecmergett, 
Kigyógyulta sasságát, 
s pirult csőrrel restellette 
szirtisasi nagyságát.

Emígy esett, hogy madarunk 
Rögvest visszaverebült, 
És a pihés puha porba 
Társaihoz lerepült.

Éppen akkor sereglettek 
Ebédre a verebek, 
S csettingetve csirregték, hogy: 
MORZSA, VERÉB, SZERETET! 

Szólj hozzá!

Kányádi Sándor: Kuplé a vörös villamosról

2017. február 04. 09:45 - VersElem

Kányádi Sándor (1929-)

Kuplé a vörös villamosról
1992

avagy abroncs nyolc plusz két pótkerékre

holtvágányra döcögött végül
a kopott vörös villamos
kalauz és vezető nélkül
döcögött holtvágányra végül
a kopott vörös villamos

nem volt rakva virágos néppel
bezzeg amikor érkezett
bíborló színben sok beszéddel
meg volt rakva virágos néppel
bezzeg amikor érkezett

vöröslött de amint utólag
utólag minden kiderül
bíborát nem a pirkadó nap
vértől vereslett, mint utólag
utólag minden kiderül

mint a görög tragédiában
belül történt mi megesett
a színen csak siránkozás van
mint a görög tragédiában
belül történt mi megesett

hát sic tranzit gloria mundi
a dicsőség így múlik el
honnan lehetett volna tudni
hogy sic tranzit gloria mundi
a dicsőség így múlik el

s itt állunk ismét mint az ujjunk
sok hite-volt-nincs nincstelen
a magunk kárán kell tanulnunk
ismét itt állunk, mint az ujjunk
sok hite volt-nincs nincstelen

s tülekedünk egymásnak esve
ha jön a volt-már villamos
sárgára avagy zöldre festve
tülekedünk egymásnak esve
ha jön a volt-már villamos

félre ne értsd a dalom, testvér
nem sirató csak szomorú
nem szeretném ha lépre mennél
félre ne értsd ismét/lem, testvér
nem sirató csak szomorú 

Mellékdal a pótkerekekre

de holtvágányra döcögött-e
vajon a veres villamos
eljárt-e az idő fölötte
és holtvágányra döcögött-e
vajon a veres villamos

s nem lesz-é vajon visszatérte
boldog aki nem éri meg
halomra halnak miatta s érte
most is, s ha lenne visszatérte
boldog, aki nem éri meg

Szólj hozzá!

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról

2017. január 28. 21:04 - VersElem

Illyés Gyula (1902-1983)

Egy mondat a zsarnokságról
1950

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsõben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó õr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hûvös
ítéletében: bûnös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan

pattogtatott „vigyázz!”-ban,
„tûz!”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé hulltan
pisszt jelzõ ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergõdõ jajsikolyban,
a csöndet

növelõ néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,

ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,

kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengõ szoborkövekben,
színekben, képteremben,

külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban

s abban,
megállt a kapualjban;

hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
elõtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az ott van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak,
s bedõl a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
õ, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamezõ; a csillag:
kémlelõ ablak,

a nyüzsgõ égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;

vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor-zuhogásban,
az égigérõ rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelõdsz ki e körbõl?
õ néz rád a tükörbõl,

õ les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,

beivódik, evõdik
velõdig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod,
mit õ eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdõtûz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is õ vigyáz már,
gyárban, mezõn, a háznál,

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, õt növeszted,
gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belõled bûzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hû,
akármilyen mû,

mert ott áll
eleve sírodnál,
õ mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

Szólj hozzá!
Címkék: Illyés Gyula

Tarbay Ede: Varjúdombi mesék - Előszó

2017. január 22. 15:09 - VersElem

Tarbay Ede (1932-)

Varjúdombi mesék - Előszó

Egy bácsikám, ki csősz volt, s egész évben 
a varjúdombi kunyhóban lakott, 
olyan meséket mesélt, amilyen éppen 
abban a percben eszébe jutott. 

Sok dohányt vittem néki, mert bagózott, 
hogy kezdjen már, haj, kezdjen már mesélni, 
és ő nyomban bele is fogott 
nem győztem ülni, hallgatni, megélni. 

Mert az volt jó, hogy élni kellett, 
élni a sok szeszélyes mesét, 
csinálva nékem hosszú orrot, s kedvet 
ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. 

Mert ő volt, ő meséje minden hőse, 
a hónapok és magok ismerője, 
kinek Nap volt kalendáriuma, 
Szél a nagyapja, Parázs meg a húga. 

Szólj hozzá!

Kovács András Ferenc: Molyocska

2017. január 14. 15:29 - VersElem

Kovács András Ferenc (1959-)

Molyocska

Megdorgálta somolygó 
Molyocskáját Mamamoly: 
"Moly, moly, moly, moly, bozsemoly, 
nem leszel te sose moly! 
Bárcsak lennél oly galád, 
mint egy komoly molycsalád! 
De lepke se leszel, 
mert csak, mert csak, mert csak, pfuj, 
ringyet-rongyot eszel… 
Moly, moly, moly, moly, bozsemoly, 
rossz rongyokért ne bomolj! 
Mamlasz, ne légy oly mulya, 
csak légy komoly moly-pulya! 
Ne szomoríts minket: 
egyél, egyél, egyél hát 
habos selyeminget… 
Moly, moly, moly, moly, bozsemoly, 
légy mohó, mint Papamoly! 
Szőrmét, bundát, jó gyapjút – 
bármit megkóstol apjuk… 
Mert sose válogat, 
ő még, ő még, ő még, nézd, 
zoknit is rágogat!”

Közbeszólt ám a locska, 
finnyáskodó Molyocska: 
„Jaj, Mamamoly, Mamamoly! 
Ilyet ne is galagyolj… 
Bár finom a zokni – 
nem és nem és nem és nem, 
nem tudom megszokni!”

Szólj hozzá!

Arany János: A walesi bárdok

2017. január 06. 23:18 - VersElem

Arany János (1817-1882)

A walesi bárdok
1857

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
   A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
   Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
   A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
   Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
   Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
   Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
   Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
   Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
   Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
   És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
   Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
   Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
   Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
   Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
   Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
   Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
   Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
   Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
   Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
   Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
   Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
   Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
   A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
   Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
   Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
   Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
   Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
   Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
   A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
   Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
   Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
   Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -
   Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
   S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél
   Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
   Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
   Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
   A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
   Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
   Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -
   No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
   Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -
   No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
   Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád
   Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
   Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
   Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
   A híres lakoma. -

S Edward király, angol király
   Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
   A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
   Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
   Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
   London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
   Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
   Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
   Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
   Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
   A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
   Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
   A vértanúk dalát. 1

1. A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277) után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására. - A. J.

Szólj hozzá!
Címkék: Arany János

Pilinszky János: A szerelem sivataga

2016. december 31. 01:44 - VersElem

Pilinszky János (1921-1981)

A szerelem sivataga
1952

Egy híd, egy forró betonút,
üríti zsebeit a nappal,
rendre kirakja mindenét.
Magad vagy a kataton alkonyatban.

Mint gyűrött gödör feneke a táj;
izzó hegek a káprázó homályban.
Alkonyodik. Dermeszt a ragyogás,
vakít a nap. Sosem felejtem, nyár van.

Nyár van és villámló meleg.
Állnak, s tudom, szárnyuk se rebben,
a szárnyasok, mint égő kerubok
a bedeszkázott, szálkás ketrecekben.

Emlékszel még? Először volt a szél;
aztán a föld; aztán a ketrec.
Tűz és ganaj. És néhanap
pár szárnycsapás, pár üres reflex.

És szomjuság. Én akkor inni kértem.
Hallom ma is a lázas kortyokat,
és tehetetlen tűröm, mint a kő,
és kioltom a káprázatokat.

Esztendők múlnak, évek, s a remény -
mint szalma közt kidöntött pléhedény.

Szólj hozzá!

Weöres S. - Kovács A.F.: Olvadás - Csillagcsengő - Száncsengő

2016. december 23. 23:49 - VersElem

Weöres Sándor (1913-1989)

Olvadás

Csipp,
csepp, 
egy csepp,
öt csepp
meg tíz:
olvad a jégcsap,
csepereg a víz.

Kovács András Ferenc (1959-)

Csillagcsengő


Jégcsap csendül, jégcsap cseng —
csillagcsengő égen leng.
Jégcsap csücskén csüngő nesz —
csilló neszből csengés lesz.

Jégcsap csücskén fény csendül —
égen csüngő szél lendül...
Jégcsap csörren, csilló csend —
csokros csillagcsengő cseng.

Weöres Sándor (1913-1989)

Száncsengő

Éj-mélyből fölzengő
Csing-ling-ling- száncsengő.
Száncsengő -csing-ling-ling
Tél öblén halkan ring.

Földobban két nagy ló,
Kop-kop-kop- nyolc patkó.
Nyolc patkó -kop-kop-kop
Csönd-zsákból hangot lop.

Szétmálló hangerdő
Csing-ling-ling- száncsengő.
Száncsengő -csing-ling-ling
Tél öblén távol ring.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása