Kovács András Ferenc (1959-) 

Nagyravágyó csuriveréb

Csuriveréb arra vágyott, 
Bárcsak sassá változna: 
Megunta, hogy minden percét 
Morzsázásra áldozza.

Lenézte a verebeket, 
Szirtisasul pittyegett, 
S oda vágyott, hol a kőszál 
Szélostorral rittyegett.

Éppen lomha porban pancsolt 
S járdaszélen csirregett, 
Midõn dicsőn kifundálta: 
Hogyan hódít szirteket...

Egy szemétládára röppent, 
Ugrabugrált hasason, 
S azt képzelte: méltóságban 
Máris túltett a sason...

Rozzant kuka karimáján 
Sivalkodott begyesen: 
“A szemtelen verebeknek 
farkatollát lenyesem!” 

“Nyelvelés és csivitelés 
többet itten ne legyen, 
mert sas lettem, hisz ti úgyis 
vagytok éppen elegen.”

“Ámha visszacsittegnétek: 
nincsen néktek kegyelem! 
Végre megtanulhatjátok: 
Mi a bérci fegyelem!”

Éppen ezért morzsavizit 
Leszen kedden s pénteken, 
És csitt nélkül hallgatjátok 
Szirtisasi énekem.”

Szemétláda magasában 
Fecsegvén így feszített: 
Verébsorsát sem sajnálta, 
Amelyet elveszített.

Addig-addig sasoskodott 
Bádogbércén a kába, 
Míg egy peckes pillanatban 
Beszédült a kukába.

Mire onnan kikecmergett, 
Kigyógyulta sasságát, 
s pirult csőrrel restellette 
szirtisasi nagyságát.

Emígy esett, hogy madarunk 
Rögvest visszaverebült, 
És a pihés puha porba 
Társaihoz lerepült.

Éppen akkor sereglettek 
Ebédre a verebek, 
S csettingetve csirregték, hogy: 
MORZSA, VERÉB, SZERETET!