Kányádi Sándor (1929-)

Az elveszett követ

Hogy s hogy nem, de egyszer
Kolozsvárra jövet
elveszett az úton,
el a török követ.
Pedig egyenest az
isztambuli öreg
szultántól jött volna,
ha megjön a követ.
Fényes kísérettel,
ahogyan csak jöhet
Konstantinápolyból
egy szultáni követ.
Födte a lovát is
selyembrokát-szövet,
bíborban, bársonyban
lovagolt a követ.
Turbánjára forgót,
derekára övet
a fényes szultántól
kapott volt a követ.
Csillogtatta a nap
a sok drágakövet:
éjszaka sem veszhet
el egy ilyen követ!
S mégis, amint mondják,
Enyed táján jövet
kámforrá változott,
odalett a követ.

Telt és múlt az idő,
s a szultánnak szöget
ütött a fejébe:
hová lett a követ?
Se híre, se hamva,
kerékbe is töret
mindenkit, ha el
nem kerül a követ.
- Halál fia, aki
parancsot nem követ,
reggelre meglegyen
az elveszett követ! -
Agák, bégek, basák,
ki csak számba jöhet,
indultak keresni,
hol lehet a követ.
Jöttek dérrel-dúrral,
s Enyed táján jövet
kámforrá változtak,
akárcsak a követ.

Dühbe jött a szultán.
- Biztosan egy követ
fújnak a piszkosok
s a hóhányó követ.
Együtt szedik ezek
a tejről a fölet,
de jaj nektek, agák,
bégek, basák s követ! -
Azzal lóra pattant,
s jött, ahogyan jöhet
maga a nagy szultán
s nem holmi kis követ.
Pompáját leírni
fölösleges szöveg,
koldusnak látszana
mellette a követ.
Jött hát, s mit ad Allah!
Enyed táján jövet
eltűnt a szultán is,
akárcsak a követ.

S így a mai napig
nem tudjuk, az öreg
szultántól mi hírrel
jött volna a követ.
Hódolatot kívánt,
vagy csak aranyövet,
ónkupát szegődni
jött volna a követ?
Hódoltatni ide
ugyan jönni jöhet,
de amit kap aztán,
viheti a követ.
Vihetné, de hol van?
Enyed táján jövet
el mégsem párolgott
kámforként a követ!

Gördítsük le hát a
titokról a követ:
vénséges vén pince
mélyén ül a követ.
Az történt ugyanis,
Enyedre béjövet,
szörnyen megszomjazott,
s vizet kért a követ.
- De vízzel Enyeden,
ó, nagyságos követ,
akkor se kínáljuk,
ha kerékbe töret! -

Kortyolt egyet-kettőt,
de minthogyha tüzet,
lett a bortól egyre
szomjasabb a követ.
Lement a pincébe
- elég is a szöveg! -
még most is ott iszik
az elveszett követ.
Agák, bégek, basák,
Enyed táján jövet,
jutottak a nyomon,
ahová a követ.
Ott van a szultán is,
azt fújja az öreg:
- Tudtam én, hogy egyszer
megkerül a követ.

Én is majd folytatom
egy-rímű versömet,
mikor Kolozsvárra
érkezik a követ.

Bertók László (1935-)

Boldogság-dal
1997

Eljön a napja, meglásd,
tán észre sem veszed,
csak sokkal szebben süt rád,
csak mindenki szeret.

Nem tudod, mitől van,
egyszer csak énekelsz,
s nevetsz, mert a dallam
arról szól, hogy szeretsz.

Sétafikálsz az utcán,
s mindig jön egy barát,
és ha a kedved fogytán,
ő énekel tovább.

Szomorú vagy, magad vagy,
úgy érzed, ég a ház,
egyszer csak kopogtatnak,
s ott áll, akire vársz.

A boldogság egy hajszál,
egy szó, egy mozdulat,
csak mozdulj meg, csak szólj már,
csak el ne hagyd magad.

József Attila (1905-1937)

[Karóval jöttél...]
1937

Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,

mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be van zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.

Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?

Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.

Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.

Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.

Kovács András Ferenc (1959-)

Sárkány apó

Vénhedt sárkány vagyok én,
hej, az idő halad:
Mesevilág küldi már
kicsiny nyugdíjamat.

Csak újságot olvasok,
s vakarom a hátam:
istenuccse, soha még
tüzet nem okádtam.

Nem raboltam sohasem
királylányt, se kincset:
csak a szemétdombról egy
kopott rézkilincset.

Az se volt jó semmire,
le is nyeltem nyomban:
azóta itt csikorog
gyűszűnyi gyomromban.

Nem is eszem egyebet,
csakis tejbekását: 
Az enyhíti a kilincs
veszett vicsorgását.

Másképp vígan élek én:
a kilincs sem számít,
ha fáradt lábam alá
bedugom a sámlit...

Vígabb sárkányt magamnál
még sohasem láttam:
csak újságot olvasok,
s vakarom a hátam.

De volna egy bánatom:
bár Sárkány a nevem,
mért van nekem mégiscsak
egyetlenegy fejem?

Kovács András Ferenc (1959-)

Angol nyelvlecke kezdőknek

                           Hódolat Lewis Carollnak

Élt Bengálban, Indiában,
Egy eléggé hisztis tigris.
Elefánton hajkurászták –
Rá vadászott SIXTEEN ENGLISH!

Ám a tigris mégis fölfalt
Tizenhatból épp hat angolt!
A többinek nem is köszönt –
Elhúzta az összes csíkját!
Azaz: végképp elcsatangolt.

Meg se pisszent a maradék,
Rezzenetlenebb TEN ENGLISH.
Csak egyikük jegyezte meg,
Midőn lehűlt már az ájer:
„WELL! Be neveletlen tigris!
Akarom mondani: TIGER…”

Pilinszky János (1921-1982)

Apokrif
1954

1

Mert elhagyatnak akkor mindenek.
 
Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.
 
De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:
 
Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?
 
Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.
 
Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.

2

Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.
 
S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat,
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!
 
Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra -
 
Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.
 
Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.
 
Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.
                             Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.
 
Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

3

Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.
 
Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.
 
És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok. 

Négysoros
1946-1958

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet. 

Pilinszky János (1921-1981)

Egy KZ láger falára

Ahova estél, ott maradsz.
A mindenségből ezt az egyet,
ezt az egyetlen egy helyet,
de ezt azután megszerezted.
 
Menekül előled a táj.
Lehet az ház, malom vagy nyárfa,
minden csak küszködik veled,
mintha a semmiben mutálna.
 
De most már te nem tágitasz.
Megvakitottunk? Szemmel tartasz.
Kifosztottunk? Meggazdagodtál.
Némán, némán is reánkvallasz.

Ravensbrücki passió

Kilép a többiek közűl,
megáll a kockacsendben,
mint vetitett kép hunyorog
rabruha és fegyencfej.
 
Félelmetesen maga van,
a pórusait látni,
mindene olyan óriás,
mindene oly parányi.
 
És nincs tovább. A többi már,
a többi annyi volt csak,
elfelejtett kiáltani
mielőtt földre roskadt.

Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.
 
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

1946-1958

Kovács András Ferenc (1959-)

Futokoda Cukijó, a japán csodaegér

Tokión túlnan
Teng Andó Notebuta,
Kókad a búban,

Bambulva busong:
Bambuszházban a csórót
Csak eszi a gond!

Nincs rizse, hala,
Nuku murok a nikun,
Nincs csibekaja,

Szósz, husidara!
Nincs kuszu, cicumicu,
Darumadara –

Semmije sincsen...
Nincs neki csak egere,
S szól: „Gyere kincsem,

Jer ide, kicsi
Futokoda Cukijó!”
S maga se hiszi,

Ám kirohan a
Kamaraodú-deszkán,
S odakocog a

Cini, a kicsi
Futokoda Cukijó,
S neki kiviszi

A rizsszemeket
Tavaszig, a lyukakon
Át, hogy egye meg...

„Hát nesze, nosza! –
Cincog a jó Cukijó –
Lágy teszetosza

Vagy Notebuta!
Nem etet a nejed, ó,
Nagy setesuta,

Csak a kicsike
Cukijó iramodik
Ide, fut ki-be

Itt, ha megered
A nózid, s itatod a
Ritka egered,

S én kacagok a
Bún, kuka koma, múljon
Búd vacak oka!”

Nincs kocatoka,
Szusi, tofu, fugu – rág,
Ropog a foga,

Rág Notebuta,
Hisz a kicsi Cukijó
Eliramoda...

S néz Notebuta
Emide meg amoda:
„Áldott Amida!

Amida Bucu! –
Zeng Andó Notebuta –
Jaj, nicsak, uccu,
Ó, hova futamoda
A kicsi, csupa csoda
Futokoda Cukijó!”

Zápor György (1970-2010)

Tizennégy nemzedék*

a szertárban volt pár szekreter. meg asztalok.
és volt könyvkupac,
üvegek,
lombik, vagy egy tucat,
kémcső rengeteg.
meg voltak szagok,
büdösek, és sárguló, pecsétes illatok,
nehéz lilák,
és a levegő barna, tán rozsdavörös,
árnyékos barna.
sarokmélyi rozsda,
és a Bunsen ráégett a Kémia-szutra,
és nyögtünk, és markoltunk,
és a periódus az asztalra fröccsent,
a rendszer maradt a falon.
aztán halkultunk.
és akkortájt sem történt már semmi,
csak sejtettük,
köt a kovalens,
akár a beton.

*Megjegyzés. A felvétel minősége gyengébb, régebbi technikával készült.